Lámpa a szobába
2009 February 2, 22:56:43 led | p7 | power led | ssc | világításIdétlen idők óta tervezem, hogy a fiók mélyén porosodó SSC P7-es brutál ledekből csinálok reflektort a zsiguliba lámpát a szobába. Jelentem, majdnem sikerült.

Az első hozzávaló a LED. Ezt már hónapokkal ezelőtt megvásároltam, mert ki akartam próbálni mit tud. Ki is próbáltam, azonban idő, pénz és megfelelő lencse hiányában nem lett belőle távolsági fényszóró a Zsiguliba.

A második hozzávalót akkor találtam ki, amikor felmerült bennem a gondolat, hogy építek egy kétnemű csillárt a nappaliba. Formavilág és hűtőteljesítmény tekintetében két hűtőbordára szűkült a kör, az egyiket láthatod lent, a másik ennek a tiszta réz változata. A réz idővel elkezd ócskulni, oxidálódni, ezért lett a félig alu verzió. (meg ez olcsóbb volt) Ez az állapot természetesen nem gyári, a garanciát valószínűleg nem tudom már érvényesíteni. A megmunkálás idejére eltávolítottam a ventillátort.

A kétnemű csillár két fajta világító berendezést tartalmaz. 3 vagy 5 darab kompakt fénycső szolgáltatja majd a teljes fényerőt és a hosszan tartó világítást. Jellemzően este, sötétedés után kap szerepet ez a fajta világítási módozat. Azonban vannak olyan helyzetek, amikor csak pár percre kapcsolom fel a villanyt. Ennyi idő alatt a kompakt fénycsövek többsége be sem gyújt, vagy nem éri el az üzemi hőmérsékletet. Arról nem is beszélve, hogy a sok kapcsolgatás árt a legjobban a fénycsöveknek.
Ezekre a rövid idejű világítási feladatokra is ideális a LED, hiszen bírja a kapcsolgatást, és mégis keveset fogyaszt. Ne értsétek félre, nem arról van szó, hogy a LED-ek nem alkalmasak elsődleges világításnak. Kaphatók már olyan ledek, amelyek megállják a helyüket akár egymagukban is otthoni világítás terén. Csupán van két darab olyan LED-em, ami "felgyűlt" és színhőmérséklet tekintetében nem való egy meghitt családi otthonba. Adta magát, hogy elhasználjam valahova.
A LED beforrasztásához speciális forrasztópasztát használtam. Merthogy volt itthon, és ilyen jeles alkalmakra ez dukál.

Figyeled, hogy a LED hűtőtönkje a NYÁK síkjából kiáll? Ez, meg a négy csavar teszi lehetővé, hogy a LED talpa szorosan érintkezzen a hűtőbordával.

A LED-ek talpát bekentem Arctic Silver hővezető pasztával, ez biztosítja majd a megfelelő termikus kapcsolatot a hűtőborda és a LED között. Nem utolsó sorban a későbbi "hardver upgrade"-et is megkönnyíti, ha nem ragasztót használok.

A végszerelés közben apró eltérés adódott a furatok tényleges pozíciója között.

De reszelővel könnyen lehetett rajta segíteni. Itt még bíztam abban, hogy a két LED-et bírni fogja a borda aktív hűtés nélkül. Két problémába ütköztem:
- A P7-es talpa alapesetben az anódra van kötve.
- A polírozott rézmagos hűtőborda jól vezeti az áramot.
- Punk's not dead
- A LED-eket szerettem volna sorbakötve üzemeltetni.

Mivel a két led közül valamelyik mindig letestelt, ezért csak egy világított a kettő közül. Nyilván megpróbáltam fordított polaritással is működtetni az éppen nem működő LED-et, ezért szépen kinyírtam a benne helyet foglaló zenert. Miután

Most már aztán múkodj!!

Bal oldalon 1 darab SSC P7-es, jobb oldalon egy
Mindazonáltal ez nem tekinthető hiteles mérésnek, de még csak összehasonlításnak sem igazán, hiszen nem lehet tudni, mely hullámhossz tartományokban milyen a fényképezőgép érzékenysége.
Nem is lehet összehasonlítani egy 2500 K°-es fényforrás fényét egy 8000 K°-es LED fényével.

A következő projekt kiinduló eleme egy melegfehér MC-E lesz.
