A Tolatólámpa
2009 December 13, 22:55:22 cree | led | tolatólámpa | zsiguliEzt még a műszerfal átalakítás előtt kezdtem el, és tulajdonképpen be is fejeztem, mire a műszerfalnak esetem a csavarhúzóval. Csak idáig vártam, hogy össze tudjam hasonlítani egy másik Zsiguli tolatólámpájával.

LED-es tolatólámpa sötétben
Majdnem meghiúsult a fényképezés, mert az 5 pár akkumulátor, amit induláskor bedobáltam a táskámba, nem álltak a megfelelő töltöttségi szinten. Konkrétan az egyik pár ki tudta még tolni az optikát, a többivel meg be sem kapcsolt.

Tolatólámpa - közelről látszik csak a különbség
Nem lesz ez így jó, és mivel már amúgyis leharcolt aksikról van szó, nem is lett jobb. A két jobban teljesítőt meg találomra még két egyformát beraktam egy 4-es elemtartóba, rákötöttem 5 voltot. 1 amperral toltam bele a töltést, hogy legalább két képet tudjak készíteni. Sebaj, úgy is meg kellett várni, míg besötétedik.

Nappali világosságban
Szóval vettem kb fél éve egy ilyen brutál LED-et, hogy majd csinálok belőle valamit. Akkor még halvány lila segédgőzöm sem volt, mire lesz jó, de megvettem, mert LED-ből van. Aztán jött a Tajga Réme, aminek nem világított a tolatólámpája. Akkor jött az isteni szikra, hátrameneti segédfény leszen belőle.

CREE MC-E
Először leműtöttem a lökhárítóról, és műszerrel megmértem, jön-e egyáltalán valami a drótból. Ciki lett volna, ha megcsinálom a lámpát, és nem működik valami korábbi elkötés miatt. Aztán szétszedés után derült ki, hogy semmi baja, csak kontakthibás. Gondoltam magamban, nem menekülsz, most már átledezlek

A ház megmaradt eredetinek
Az alapkoncepció az volt, hogy minden átalakítás egyszerűen visszaalakítható legyen a gyári állapotra. Ez a vizsgáztatás miatt szükséges, hiszen ezeken nincs E szám, az európai jóváhagyási jel. De majd legfeljebb rajzolok rá alkoholos filctollal, ha a rendőr baszogatna.

Áramgenerátor akryl-al szigetelve
Egy korábbi tesztből maradt áramgenerátort fűrésszel méretre vágtam, majd acetonnal zsírtalanítottam. Aztán színtelen akril lakkal lefújtam 3 rétegben, mindkét oldalt. Ezáltal nem fog olyan hamar szétrohadni. Ha beázna, akkor meg nem fog zárlatolni. Remélhetőleg.

Ez még eredeti
A hűtőbordát is fűrésszel szabtam méretre, és csípőfogóval egyeltem meg a lamellákat. Nem adtam a külcsínyre, mert az úgysem látszik. Azért reszelővel lesorjáztam. Összeszerelés után még legalább kétszer raktam fel, és szereltem le, mert

Van különbség
Majd hosszas tesztelés után végre alkalmam nyílt az összehasonlításra is. Itt kérnék elnézést a parkoló melletti tömbház lakóitól, amiért elvakítottam őket. A tesztelés után rögtönzött márkatalálkozót tartottunk.

A következő lépés az utastér világítás kibogozása lesz. A jobb oldali egyáltalán nem világít, a hátsónál a lámpatest hiányzik, de legalább a feszültség benne van a drótban. A bal oldali pedig kicsit meg van pörkölődve. De az legalább világít. Valamennyire. Vagy nekiállok a féklámpa ledesítésének. És készül már a terhelésfüggetlen indexrelé is.
